top of page
Writer's pictureShanen Iványi

Kérdezz Kincses Ernőtől: Válaszok

A Kizotti Csepel TC szurkolóinak most lehetőségük nyílt arra, hogy közvetlenül kérdezzenek a csapat vezetőedzőjétől, Kincses Ernőtől. Az interjú során Ernő válaszolt a legfontosabb kérdésekre, amelyek a csapat teljesítményével, a jövőbeli célokkal és a szurkolók várakozásaival kapcsolatosak.


  • Milyen érzésekkel vág neki a csapat a szezon kezdetének?

Izgatottan várjuk a szezont, sok új játékos jött hozzánk akik itt szeretnének bizonyítani. Nagyon hamar kialakult a kohézió a régi és új játékosok között. Az első hét után nem lehetett megmondani ki van itt évek óta és ki az aki most jött. Az edzéseken jól dolgoznak a lányok van bennük tűz és akarat amire nagy szükségünk lesz ebben az idényben. Sajnos nem csak jó hírek vannak mert két fontos játékosunk Horváth Emese és Ráporti Laura is komoly sérüléssel küszködik és mind a kettőjükre komoly műtét vár. De nagyon várjuk őket vissza bízom benne, hogy téli felkészülést már velünk kezdik.
  • Milyen célokat tűztek ki az idei szezonra?

Természetesen mindig a bajnoki cím megszerzése a célunk. De tisztában vagyunk azzal, hogy van olyan egyesület akinek sokkal jobb lehetőségei vannak de ezt majd a pályán szeretnénk eltűntetni. Azért dolgozunk minden nap, hogy megtudjuk nehezíteni az ellenfelünk dolgát.
  • Kik távoztak a csapatból?

6 játékos távozott a csapatunktól ebből öten a riválishoz mentek a jobb anyagi lehetőség miatt. Egy játékos pedig 3/4 pályán folytatja a pályafutását.
  • Milyen új játékosok érkeztek a csapathoz, és milyen szerepet szán nekik a szezonban?

Végre megoldódott a kapus gondunk mert két jó képességű kapust tudunk igazolni Reibl Orsi és Pintér Fanni személyében. Így nem egy kapussal kell nekivágni a szezonnak mint legutóbb. A védelmünket Nagypál Fatimával (Viktória), Steyer Emesével (Puskás Akadémia) Kolárová Roxanaval (Soroksár) erősítettük meg. Középpályára érkezett Fábián Rebeka (Budaörs) vele sokkal stabilabb lett a középpályánk Rebi mind védekezésben mind támadásban nagy hasznára van a csapatnak és rendkívüli csapatember -mondjuk ezt minden új játékosunkra el tudom mondani. A támadó sorunk megerősítésére érkezett Hevesi Rebeka (Újpest), Fogl Katalin (Vasas) Skultéty Tamara (Soroksár) tőlük elsősorban a gólokat várom.
  • Hogyan értékeli a csapat felkészülési mérkőzéseit?

Csapatunk 5 felkészülési mérkőzésen vagyunk túl. Az eredményeket nézve 2 vereség az Astra és az UTE ellen mind a két mérkőzés 0-2 vel ért végett. Ez a két mérkőzés volt az első két meccsünk ez meg is látszott a csapaton mert a kapott gólok az összeszokatlanságból adótak. A másik 3 mérkőzésen győzelmet aratunk az FTC U19 csapata ellen 2-1 re a Dunaújváros ellen 3-1 re és a Budafok csapata ellen 11-0 ra.
  • Hogyan készült a csapat az új idényre, és milyen változtatásokat vezettek be az edzéseken?

Az edzői stáb is szintet lépett Ambruzs Szabolcs személyében jól felkészült komoly szakember csatlakozott hozzánk. Szabi bá eddig az U17-es fiú csapatunk felkészítéséért felelt. Ő is percek alatt aklimatizálódott és illeszkedett be a csapatunkba. Sokkal többet foglalkozunk a taktikai dolgokkal az edzéseken és így, hogy 3-an vagyunk a csapat mellett edzőként Viza Krisztiánnal így még jobban tudunk figyelni a lányokra. Heti 4-5 edzéssel készülünk a szezonra a lányok nagyon becsületesen dolgoznak. Fontos kiemelni, hogy az edzéseket a volt Csep-Gól pályán tartjuk, mert itt szeretnénk kialakítani a Csepel TC női labdarúgásának a bázisát. Ahol szeretettel várjuk a focizni vágyó lányokat. Két nagy jó állapotú füves pályán, családias, nyugodt környezetben tudunk készülni.
  • Hogyan látja a rivális csapatokat, és kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek az idei szezonban?

Tanulva a tavalyi hibából nem szeretnék az ellenfelekkel foglalkozni. Meccsről, meccsre haladva mindig a következő ellenfélre koncentrálva készülünk. A keleti csoport számomra kicsit ismeretlen de úgy gondolom, hogy az Újpest, Eger és a Nyíregyháza lehet az ellenfelünk a dobogós helyekért. De a többi csapatot sem szeretném lebecsülni, úgy gondolom, hogy ez kiegyenlítettebb bajnokság lesz mint a tavalyi volt számunkra.
  • Így, hogy most az Újpest ennyire beerősített, újra fel lehet adni a feljutásért vágyó álmokat?

Semmit nem adunk fel! Szerintem aki a kék-piros mezt felveszi és ezt a klubot, ezt a kerületet képviseli az nem adhat fel semmit. Tavaly sokat foglalkoztunk az ellenfelekkel idén csak magunkkal foglalkozunk.
  • Milyen üzenetet szeretne közvetíteni a szurkolóknak a szezon kezdetén?

A foci a szurkolókért van ezért szeretnénk olyan játékot mutatni minden meccsen, hogy minél többen jöjjenek ki és szurkoljanak nekünk. Tavaly már sokszor megéreztük, hogy milyen remek szurkolóink vannak. Most is számítunk rájuk! Várunk mindenkit szeretettel a meccseinken. Hajrá Csepel! Hajrá Csajok! Csak a 21!

221 views0 comments

Comments


bottom of page