Lejátszotta idei negyedik felkészülési mérkőzését a Csepel SC felnőtt férfi labdarúgó csapata. Zsivoczky Gyula együttese ezúttal meglehetősen nehéz feladat előtt állt, na nem a télen jelentősen megerősödött FC Dabas miatt, hanem a keretet megtizedelő sérülés-, és betegséghullám okán. A csapat ennek ellenére nem játszott alárendelt szerepet a szerda esti összecsapáson, ahol végül minimális, egygólos hazai siker született. Nagyszerű hír a sok rossz mellett, hogy újabb saját nevelésű fiatalok is debütálhattak kék-piros szerelésben, ami mindenképpen biztató a jövőre nézve.
Meton- FC Dabas SE - Csepel SC 1:0
Dabas, Wellis Sportpark
Csepel SC: Szűcs Krisztián – Paksai Roland, Turi Dániel, Csernák Kristóf, Pesuth Simon, Dunai András, Sükösd Krisztián, Pintér Dominik, Kovács Máté, Halácsi Mirkó, Szűcs Levente Vezetőedző: Zsivóczky Gyula
Cserék: Papp Csaba (kapus), Urbin Márk, Lehel Roland, Fodor Vince, Unger Péter, Árvai Kevin, Hideg Dániel
Zsivóczky Gyula:
A Dabas elleni meccsre jelentősen megcsappant létszámmal tudtunk kiállni, bennünket is megtizedelt a most dühöngő influenzajárvány, illetve a sérülések. A keret majdnem fele nem állhatott a rendelkezésemre. Bencze Marci a térdével bajlódik, Kovács Dávid, Torda Bence, Bende János, Németh Zoltán ugyancsak sérültek, kedden Tóth László, Horváth Bence és Zsivóczky Peti is belázasodtak, Soóky Roli és Csákány Levente sem tudtak velünk tartani Dabasra. A meccset mindenképpen szerettük volna lejátszani, az NBIII- as ellenfél okán, ami kiváló felkészítő a bajnokságra. A Dabas jelentősen megerősödött a télen, az első játékrész ennek ellenére kiegyenlített focit hozott, bár látszódtak a csapaton a fáradtság jelei. Ez azt is jelenti, hogy jelenleg ott tartunk a felkészülésben, ahol kell. A kétharmadán vagyunk túl a munkának, most jönnek majd azok a meccsek, ahol már minőségi játékra is törekednünk kell. Annak nagyon örülök, hogy a második félidőben újabb, saját nevelésű játékosaink is bemutatkozhattak a csapatban, amennyiben mód és lehetőség nyílik rá, idén is szeretnék játéklehetőséget adni a fiataloknak. Valószínűleg a Salgótarján ellen sem leszünk meg teljes kerettel, de fontosnak tartom azt a meccset ilyen körülmények között is lejátszani. A bajnokság közben is előfordulhat, hogy egy sérüléshullám végig söpör rajtunk és akkor is a rendelkezésre álló játékosokkal kell megoldanom a problémát, ezért is fontos, hogy fiataljaink is játékban legyenek.
댓글