top of page
Légrádi Gábor

Vasárnapi matiné a Budai II László stadionban

Mire áprilisi első bajnokiján pályára lép a Csepel TC felnőtt labdarúgócsapata, már tisztán látni fogja, hogy ellenlábasai hogyan szerepeltek a BLSZ I. osztályának 22. játéknapján. (A REAC pénteken tudott győzni a THSE ellen, míg a Budafok 2:1 arányban szenvedett vereséget Unione vendégeként szombaton.)

A XV. Kerületi Issimo SE ugyanis vasárnap látja vendégül a mieinket a REAC stadionban egy 10 órási „matinén”. Az Issimo-t ősszel gólzáporos mérkőzésen, 5:0-ás félidőt követően 7:1 arányban sikerült két vállra fektetnünk a Csepel Stadionban, Zsivoczky mesternégyesével, valamint Torda, Bende és Vörös találataival. Azóta mostani vendéglátóink 12 pontot gyűjtöttek össze, így jelenleg 16 ponttal a 14. helyet foglalják el a tabellán. Győzelmet eddig a 43. Sz. Építők, a TFSE és a Vízművek ellen arattak, de pontot raboltak a Budafok, a Rákosmente a SZAC, az Ikarus a Testvériség és a Szabadkikötő ellen is. Legutóbb a Fővárosi Vízműveket tángálták el 4:1-re idegenben, Berndt András mesterhármasával. Ezen kívül ők is elmondhatják magukról, hogy továbbra is versenyben vannak a Budapest Kupáért, az előző fordulóban az Ikarus otthonában 2:0-ás mérkőzésen harcolták ki a továbbjutás. Ennek tudatában nem vár sétagalopp meccs Lázok János társulatára, akik a THSE-Szabadkikötő által bérelt műfüvön játszottak 2:2-es döntetlent a 21. fordulóban, így visszacsúsztak a 4. helyre, ami azt jelenti, hogy a dobogó és annak fokozatai továbbra is elérhető közelségben vannak a Csepel TC számára. A XV. Kerületi Issimo SE – Csepel összecsapásra április 2-án vasárnap 10 órakor kerül sor, a mérkőzés játékvezetője Bartis László lesz, segítői Reith Tamás és Király Szilveszter lesznek.

62 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page