top of page
Légrádi Gábor

Nem bírtunk a Pénzügyőrrel

A Csepel és a Pénzügyőr éveken keresztül vívott rangadót az utóbbi évek során a BLSZ I. osztályában, így a mostani összecsapás is méltán viselhette a rangadó jelzőt, holott együttesünk jobb előjelekkel vágott neki a találkozónak. A mérkőzést gyászszünet előzte meg tekintve, hogy Takács László a Csepel SC és az MTK- VM korábbi kiváló labdarúgója, életének 77. évében elhunyt. Az összecsapáson a vendégcsapatnak jött ki jobban az első lépés, és egy jól eltalált lövéssel megszerezte a vezetést a Pénzügyőr. A szünetben Balázs Ferencet köszöntötte klubunk abból az alkalomból, hogy pályafutása 12. világbajnoki címét zsebelte be fekvenyomásban, Jenei János a Csepel SC szaktanácsadója tolmácsolta az egyesület jókívánságait az évek óta kiválóan teljesítő sportember felé, akit a Csepel szurkolók ovációja is méltó módon köszöntött. A mérkőzés második felében csapatunk játéka feljavult, és egy szabadrúgást követően sikerült is az egyenlítés, ám a második játékrész hajrájában, Szűcs Krisztián, kapusunk bravúrjára is szükség volt, hogy ne vendéggyőzelemmel érjen véget a pest-budai derbi.



Csepel SC – Pénzügyőr SE 1:1 (0:1)


Csepel SC Stadion Jv.: Vinter Béla (Elek Balázs, Tóth Ádám)


Csepel SC: Szűcs Krisztián – Csernák Kristóf, Horváth Bence, Torda Bence (Szűcs Levente ’78), Kovács Máté, Dunai András (Lehel Roland ’78), Pesuth Simon, Paksai Roland, Sükösd Krisztián (Bencze Márton ’64), Kovács Dávid (Tóth László ’64), Pintér Dominik (Urbin Márk ’32)

Vezetőedző: Zsivoczky Gyula


Pénzügyőr SE: Steer B. – Kiss D. (Kató D. ’74), Balázs B., Földi D., Varga Ö., Molnár M., Bene M., Tóth K., Harsányi D. (Megyeri M. ’46), Kokas M., Labát K.

Edző: Seres Zsolt


Gólszerzők: Kovács Máté ’47, ill. Varga Örs ’26


Zsivoczky Gyula:

A végeredmény tekintetében egyértelmű csalódás a mai meccs, mindenféleképpen győzni szerettünk volna a mai fellépésen. Az első félidő első 20 percében kimondottan jól játszottunk, a szél támogatásával és azon kívül is nyomást helyeztünk ellenfelünkre. Sajnos ennek ellenére kaptunk egy gólt, amivel előnyhöz jutott ellenfelünk. A második játékrészre nagyon jól jöttünk ki, és Kovács Máté remek szabadrúgásával egyenlítettünk is, ekkor úgy éreztem, hogy uraljuk a mérkőzést és a magunk javára tudjuk fordítani az összecsapást. Meg is voltak a helyzeteink ebben a periódusban, de az i-re a pontot nem sikerült feltenni, ugyanakkor a Pénzügyőr kontrái több veszélyes lehetőséggel kecsegtettek. Nem vagyunk elégedettek a megszerzett egy ponttal, ám a BKV elleni meccshez képest kicsit javult a játékunk, a bajnokság még nagyon hosszú, így minden egyes pontot meg kell becsülnünk. Idegenben is próbálunk pontokra szert tenni, látjuk azokat a hibáka, melyeket mindenféleképpen ki kell javítani, most nem vagyunk jó passzban az az igazság. Ez a csapat viszont van olyan erős, hogy kilábal a gödörből és visszatalál arra az útra, ahol az általunk eltervezett pontmennyiség begyűjthető. Szurkolóinknak ezúttal is nagy köszönet, sosem rajtuk múlik, hogy nyerünk-e vagy veszítünk, szeretnénk minden alkalommal megfelelni nekik is!

328 views0 comments

Comments


bottom of page