top of page
Légrádi Gábor

Bajnoki ezüstérmesként is a győzelem a cél

A KIZOTTI Csepel TC immáron biztosan bajnoki második helyezett együttese szombaton délután azt a Zalaegerszegi TE-t fogadja, akiket az ősz folyamán Gruber Brigitta és Fekete- Bernhardt Barbara góljaival sikerült két vállra fektetnie Kincses Ernő tanítványainak Zalában.



A kék-fehérek stabil középcsapatnak számítanak ebben a kiírásban, most az ötödik helyen állnak, otthonuktól távol 5-2-2 a mérlegük, csak a PMFC (4:0) és a Vasas Kubala Akadémia (5:0) otthonában betliztek, pontot az FC Nagykanizsa és a Pápa otthonában szereztek, ahol egyaránt 1:1-es döntetlent játszottak. A többi mérkőzést viszonylag nagy magabiztossággal meg tudták nyerni. A mieink a legutóbbi fordulóban tudatosították a Vasas Kubala Akadémia együttesének otthonában, hogy a házigazdák bizony nem előzhetik meg őket a bajnokságban, erről Simon Dorottya és Kardosi Blanka góljai gondoskodtak. Ez azt is előrevetítheti, hogy a lányok felszabadultan, minden teher nélkül futballozva léphetnek pályára, ami akár gólgálát is eredményezhet, ha minden a legjobb forgatókönyv szerint alakul. A KIZOTTI Csepel- ZTE bajnoki mérkőzés május 11-én szombaton 17:30-kor kezdődik a Csepel SC sporttelepén, a játékvezető Molnár Kíra lesz, akinek munkáját Szerb Katalin és Molnár János segítik.

112 views0 comments

Comments


bottom of page