top of page
Writer's pictureShanen Iványi

Üdvözöljük Új Edzőnket: Zai Kristóf

Zai Kristóf vagyok, 23 éves, én leszek az U10-es korosztály vezetőedzője, illetve Rácz Botond munkáját fogom segíteni sportszervezőként. 21 évesen döntöttem úgy, hogy háttérbe szorítom a labdarúgó pályafutásomat és edzőnek állok. 2022. januárjától az ESMTK utánpótlásában kezdtem el dolgozni labdarúgó edzőként és sportszervezőként. Idén nyáron úgy hozta a sors, hogy kerületet váltok és Rácz Botond sportigazgató úr megkeresésére Csepelen folytatom edzői pályafutásomat. A béke tér mindig is különleges helyet töltött be a szívemben, utánpótlás koromban játszottam itt, majd később itt töltöttem az első felnőtt szezonomat is, az akkor éppen NB3-ból frissen kieső BLSZ1-es csapatnál. A mostani keretből is van jó pár játékos/barát aki a csapattársam volt 2019-2021 között. A közeg tehát nem lesz számomra idegen, egyszerű lesz a beilleszkedés.


Hogyan írnád le edzői filozófiádat?

Szeretnék a Csepeli labdarúgóknak átadni mindent, amit jelenleg tudok a labdarúgásból. Fontos számomra, hogy hasonló élményeket biztosítsak a nálunk sportoló gyerekeknek, mint amelyeket én szereztem és kaptam gyerekként. Törekedni fogok rá, hogy egy olyan közösséget építsünk mind a saját korosztályomnál, mind az egész egyesületnél, amely elfogadja és építi annak az összes tagját. Fontos, hogy a gyerekek ne csak szeressék, hanem egyenesen imádják, a szenvedélyükké váljon a labdarúgás. Szeretném a labdarúgókat sok oldalúan fejleszteni, fontos a tudatában lenni, hogy edzőként nem csak labdarúgókat, hanem embereket is nevelünk. Csapatban és egységben gondolkozok első sorban, hiszen, ha jó a közeg és a csapat, akkor az azt fogja eredményezni, hogy fejlődni fog az egyén is. Legfontosabb számomra tehát az, hogy a gyerekek szeressék a labdarúgást, elkötelezettek legyenek a Csepel TC iránt és profi labdarúgókat képezzünk hosszú távon a magyar labdarúgás számára.

Azt gondolom, hogy a Béke téren minden adott ahhoz, hogy a gyerekek a legmegfelelőbb képzésben részesüljenek. Nagyszerű edzői stáb állt össze és minden erőnkkel azon leszünk, hogy megadjunk mindent a gyerekeknek, illetve segítsük a fejlődésüket és a feljebb lépésnek a lehetőségét.


Milyen célokat tűztél ki magad és az új csapatod elé?

Legfőbb célom, hogy a gyerekek szeressenek focizni és edzésre járni, hogy egy élvezeti forrás legyen nekik az edzés, amikor kijönnek az iskolából 6-7 óra tanítás után, akkor feltőltődjenek és megtalálják a saját örömüket és motivációjukat az edzéseim során. Célom az is, hogy megtaláljuk a legtehetségesebb labdarúgókat és segítsem a fejlődésüket, megadjak nekik minden eszközt ahhoz, hogy elérjék a céljaikat. Fontos cél az is, hogy gyarapodjon a létszám, élvezetes és látványos játékot szeretnék majd játszani a gyerekekkel a hazai és nemzetközi tornákon és mérkőzéseken. Saját magam számára fontos cél az is, hogy folyamatosan tanuljak és fejlesszem magam. Jelenleg UEFA C edzői diplomám van és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen Pedagógia és Pszichológia Karon szereztem Sportszervezés és rekreációszervés szakon diplomát. Szakmai tudásomat szeretném bővíteni folyamatosan és magasabb edzői végzettséget szerezni a későbbiekben.


Mi motivál téged a munkába? 

Erre egyszerű a válasz: a világ leggyönyörűbb játékot/ sportját élvezhetem minden egyes nap az edzések, mérkőzések során a gyerekekkel. Ez nem csak egy munka számomra, hanem szenvedély is, amelyhez a legnagyobb alázattal állok hozzá.


Kedves Csepeli szurkolók és Tisztelt szülők!Örülök, hogy itt lehetek veletek és részese lehetek újra a Csepeli labdarúgásnak. Ne féljünk és álmodjunk együtt egy nagyot, hogy a Csepel TC újra az elődei régi nagy fényében tündökölhessen! Köszönöm a lehetőséget, találkozunk a Béke téren!

383 views0 comments

Recent Posts

See All

Commentaires


bottom of page